Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer blogot fogok indítani. Hogy az a srác, aki még a vajas kenyeret is lusta volt megkenni gyermekkorában, gasztroblogot fog készíteni.  

Konyhaművészet, gasztronómia. Ezek a szavak manapság elég divatossá váltak, de aki régről ismer, azt tudja, hogy mióta elhagytam a szülői fészket, több-kevesebb sikerrel pórbálok főzni. Elsősorban saját magam szórakoztatására, és barátaim rémült arcai ellenére. Próbálkozom, igen ez a jó szó. Kollégista éveim alatt megtanultam, hogyan lehet ketchupból bolognait csinálni, ha a lepirított szalonnához és kolbászhoz kevered a zsírt és azt ecetes hagymával adod, akkor abból nincs olyan, hogy elég. Amikor a szobatársam (K.Á.) a lejárt szavatosságú kefirbe tett egy adag delikátot és úgy ette, már akkor tudtam, hogy azért én ennél egy fokkal magasabb szintű gasztronómiával szeretnék majd egyszer foglalkozni.

Azóta több mint tíz év telt el, és én nem lettem sokkal jobb, de a mai napig – hogy ismételjem önmagam- próbálkozom. Ezen a blogon nem csak gyors és egyszerű recepteket szeretnék nektek bemutatni. Kóstoljuk meg együtt nyári fesztiválok legmenőbb kajáit, térképezzük fel Miskolc és régiónk vendéglátóhelyeinek fantasztikus kínálatát, és tekintsünk meg közösen, azokat kincseket, amelyet Magyarország tartogat számunkra.

És hogy miért zsellér a zsellér? Ha minden tervem megvalósul, akkor egyszer azt is elmondom. Addig is, ha tehetitek olvasgassátok írásaimat, remélem nem okozok csalódást.

Pacsi!

                                                                                                                                                     #zsellér